Könyvismertető

A ​Hajdúböszörményi Pedagógiai Főiskolai Kar Irodalmi, Kommunikációs és Kulturális Antropológia Tanszéke 2004 októberében konferenciát szervezett azzal a szándékkal, hogy összehozzon néhány egyetemi, főiskolai és gimnáziumi tanárt, akik hiányosnak, elnagyoltnak, vagy nem elég árnyaltnak érezték azt a képet, melyet az elmúlt évtizedekben festettek a gyermeklíráról; akik elavultnak vagy esztétikai és ideológiai szempontból elfogadhatatlannak vélték azokat a megközelítéseket, magyarázatokat, amelyek elriasztották a felsőoktatásban részvevő hallgatókat a líra befogadásától és tanulmányozásától. S nem titkolt szándékaink közé tartozott az is, hogy tisztázzuk a gyermeklíra fogalmát; meghatározzuk vagy csak körülírjuk annak a birodalomnak a határait, ameddig ez a fajta líra terjed; felkutassuk azokat a „holt” vagy kortárs költőket, akik méltók arra, hogy a csodára és tiszta forrásra vágyó gyermekek színe elé kerüljenek. Költőink közül sokan felismerték, hogy nincs is talán hálásabb, rajongásig elfogult közönség a gyermeknél, akinek érdemes a kegyeit és szeretetét keresni. A fent említett hiányérzet elsősorban is abból adódik, hogy irodalmáraink legjava még mindig nem létezőnek vagy rangon alulinak tartja az irodalomtörténet részét képező vagy kiváló kortárs költőink gyermekeknek, gyermekekről szóló, vagy éppen a saját gyermekkorukat idéző költészetét. Az árnyalatlanság benyomása, az újraértelmezés szükségessége pedig abból az elégtelenségérzésből fakad, hogy ha foglalkoztak is egynémely költőnk gyermeklírához sorolható gyöngyszemeivel, költői ciklusaival, nem keresték az ítészek azokat a poétikai és nyelvi tényezőket, zenei és képi elemeket, amelyek épp azt könnyítették meg, hogy révükön a gyermeki lélekhez és képzelethez eljussanak, ott hassanak. S talán a legfájdalmasabb gond, hogy a Kodály és Weöres hagyatékát máskülönben nélkülözhetetlennek és példaértékűnek valló irodalmárok és tanárok, egyáltalán nem tartják fontosnak a felnövekvő óvó és tanító nemzedékek poétikai és esztétikai érzékének, nyelvi tudatosságának és igényességének fejlesztését, holott, tudjuk jól, ennek hiányában a leendő olvasónemzedékek értelmes és érzékeny költészetszeretetétől, hagyomány tiszteletéről mondunk le. Márpedig a költészet (miként általában is az irodalom, a művészet) nem engedheti meg azt a fényűzést, hogy akárcsak egyetlen lehetséges rajongójáról és értőjéről lemondjon. Az itt közre adott tanulmányok igyekeznek pótolni valamennyit a hiányosságból; s a konferenciarendezők és kötetszerkesztők ígérik, hogy hamarosan további tanulmányokkal egészül ki e kötet.