A GS-3-15 Mázolási munkák című tankönyvünk a festő, mázoló és tapétázó szakmát tanulók és oktatók részére készült azzal a céllal, hogy a mázolási munkákhoz kapcsolódó elméleti és gyakorlati ismeretek könnyen elsajátíthatók legyenek. A tankönyv tartalmi felépítése igazodik a 2020-ban megjelent programtervekhez, követi azok elméleti, gyakorlati és módszertani ajánlásait. Az elmélettel és gyakorlattal foglalkozó ismeretanyaga lehetővé teszi a témakörök tanórán kívüli feldolgozását is. A tankönyv sok gyakorlati munkára vonatkozó feladatot is tartalmaz, amelyek segítik az ismeretek megértését és összekapcsolását. Igyekeztünk a témaköröket röviden és tömören megfogalmazni és olyan ábraanyagot mellékelni, amely jól kiegészíti a szöveges mondanivalót. Az oldalak alján vagy a főszöveg mellett, eltérő színű mezőkben kiegészítő ismereteket helyeztünk el. Ezek összefoglalnak egy-egy fogalmat, ismeretet, fontos összefüggésekre hívják fel a figyelmet. Igyekeztünk kerülni az idegen szavak és kifejezések használatát, ugyanakkor szerepeltetjük azokat a szakmai kifejezéseket, amelyek a hétköznapi munka során előfordulhatnak.
A könyv tartalmáról:
A tankönyvben a tanterv előírásai és gyakorlati tapasztalatok alapján gyűjtöttük össze azokat a témaköröket és ismereteket, amelyek elsajátításával az alapfelületvizsgálatok, az eszközökhöz és az eszközhasználathoz kapcsolódó műveletek, a fa-, fém- és falfelületek illetve a különleges felületek mázolási munkái, a színkeverési munkák, a festékszórás műveletei, a díszítőmunkák, valamint a vonatkozó szakmai számítási munkák elvégezhetők. Törekedtünk arra, hogy a szöveges leírásokban a gyakorlati feladatokhoz kapcsolódó műveletek, a technológiai leírások és a rétegrendkialakítások egyaránt életszerűek legyenek. A gyakorlati és elméleti ismeretekhez köthető munka-, baleset- és környezetvédelmi ismeretek a tananyagrészekhez kapcsolódóan szerepelnek a tankönyvben.
Kiadói kód:
Tantárgy:
évfolyam
Rendelhető | Kapható