Légy jó mindhalálig

Október közepén egy szomorú és borús pénteki napon, óraközben, mint mindennap, elszaladt a pedellushoz, s megnézte a kátrányszagú, vasrácsos fekete hirdetõtáblán az érkezett levelek lajstromát. Legnagyobb rémületére ott látta a nevét a többi közt. Ha a nevét kimondták, vagy leírva látta, mindig szívdobogást kapott. Két krajcárt kellett fizetni a pedellusnak minden levélért, s elõre kikészítette a markába, mikor bement a nagy pedellusi szobába. Végignézték az összes leveleket, nem találták az övét. –-Hogy híják? –-Nyilas Mihály második gimnázium. A csizmás kis pedellus a pipát a másik oldalra tolta a szájában, s még egyszer végignézte a leveleket. –-Óvasta odaki a nevit? –-Igen. –-Osztig Nyilas András? -Nem András: Nyilas Mihály második gimnázium, bé. –Az a szippa nincs. Egyszer csak a homlokához kap, s még a kalapot is feltolja rajta, a kis karimás kerek kalapot, amilyet a debreceni cívisek viselnek: -–Nízzík csak! Iszen magának nem levele van, hanem pakkja