Könyvismertető

Szerényi István - Kovács Ágnes
Építőipari szakmai számítások I. (matematikai alapok)

A könyv az építőipari szakképzésbe készülő/kerülő tanulóknak készül. Röviden összefoglalja azokat az alapvető matematikai ismereteket (elsősorban általános iskolaiak), amelyek elengedhetetlenül szükségesek a későbbi szakmai számítások elvégzéséhez. A könyv témaköreibe így olyan ismeretek kerültek, mint a mértékegységek, a tört számokkal való számolás, a hatványozás, az azonosságok, az egyenletek megoldása, a méretarányok értelmezése, a sík- és térgeometriai ismeretek. Ezekre az ismeretekre gyakorló mesterként is szükségük lesz a tanulóknak. Az egyes fejezeteket úgy építettük fel, hogy a rövid elméleti összefoglalókat feladatok követik, amelyek részletesen megoldottak, kidolgoztak. Az érthetőség és a könnyű hivatkozás céljából a képleteket, egyenleteket az oldal szélén egy zárójelben lévő számmal jelöltük. A fejezetek végén gyakorló feladatokat találhat a tanár és a tanuló, melyek egyre nehezedő szintűek és segítenek elsajátítani az adott fejezet anyagát.

Szega-Books
Kiadói kód: GS-0-06 Rsz
Tantárgy: Egyéb
10, 11, 12, 9 évfolyam
Rendelhető | Kapható
Iskolai ára: 1.500 Ft
Új ára: 1.500 Ft