Könyvismertető

A kritikai elmélet mindig sajátos helyet foglalt el a társadalomtudományi diszciplínák között. Kiinduló kérdései, illetve kutatási gyakorlata nehezen illeszthető be a hagyományos tudományos szakágak közé. Egyfelől a filozófiai diszciplínához kapcsolódva az a törekvése, hogy normatív elveket igazoljon és ezek alapján értékelő megállapításokat tegyen; más oldalról azonban nem mond le arról, hogy kutatásai során felhasználja a különböző szaktudományok, például a szociológia, közgazdaságtan, pszichológia empirikus eredményeit, illetve hogy alkalmazza ezek módszertani eszközeit. A kötet célja egy olyan fogalmi rendszer kidolgozása, amely lehetőséget kínál a kritikai elmélet történeti rekonstrukciójára, illetve újrafogalmazására empirikus kutatási programként. Ehhez szemügyre veszi a kritikai elmélet különböző meghatározási kísérleteit, s igyekszik egy önálló, a kritikai elmélet kordiagnosztikai szerepén alapuló megközelítést javasolni. E fogalmi rendszert elsőként a klasszikus hegeli–marxi társadalomelmélet vizsgálatára alkalmazza, majd két mai társadalomtudományi irányzat – az újosztály-elméletek és a civiltársadalom-elméletek – bemutatására vállalkozik. Végül ezeknek az irányzatoknak a rendszerváltás utáni időszakra vonatkozó kordiagnosztikai megállapításait elemzi és értékeli a kidolgozott szempontok alapján.